Jönnék, hogyha várnának, ha keserû- kínos vártának 
 Keserû- kínos rabja nem lennék... 
 Maradnék, hogyha hagynának, és tüze lépteim szárnyának 
 Ellent nem állhatna az ég... 
 Ha eljõ az éj, leszállok csendben, ajkam fagyba-, hóba dermedten súgja: 
 Eljött újra a dermesztõ sötét. 
 Õsi a kéj, de így van rendben, túl soká, s magam szenvedtem, s ismét lesz, 
 Ki csendben lehunyja két szemét... 
    Téli ének, árnyékok égnek 
 Fáklyák az égnek, hamu mind már. 
 Árnyékok égnek, holt- hideg fények 
 Ha eljõ az út vége, hol talál?   
 Jégvirágon járok én... 
 Sûrû ködben, télben, erdõ rejtekén... 
 De napsütésben újra élnék, lázban tart, s a 
 Tavasz dala is felzeng majd!