Végtelenül magas falként
Tornyosul elõttem a köd.
Tökéletes formát alkot,
Megfejthetetlen titkokat rejt.
Megnyit elõttem egy ösvényt,
Melyen végig kell menjek.
Tompulnak érzékszerveim,
Átadom magam az ismeretlennek...
Egyre bentebb érek...
S egyre sötétebb van...
Úgy érzem már jártam itt,
Réges rég, egy szebb világban.
Térdre esek a rám törõ fájdalomtól,
Emlékképek milliói kínoznak.
Érzem szívemben a kard pengéjét...
De nem most hatolt belém:
Hanem egy elfeledett korban.
A köd lassan felszáll a földrõl
Egy új világ tárul ki elõttem
Hóvihar tombol, sötét van
Boldog vagyok, újra hazatértem!
