Az õzek futása
Kútvíz kékje, erdõk alja
szemed színét elrabolta,
hajad színét megtartotta.
Ahogy az ujjaid közt fut a napfény,
ahogy a testedben táncol a nyár,
úgy a kertemben már sose látlak,
de én lámpást és csipketeát
hagyok ott, hogyha eljön a napja
és a lélek is kabátban jár,
majd a csillagok alá leülhetsz
és a kezedben ezüstkanál
jelképezi egymagában,
hogy marad mind a világban
saját tüze parazsában.
Ahogy az ujjaid közt fut a napfény,
ahogy a testedben táncol a nyár,
úgy a kertemben már sose látlak,
de én lámpást és csipketeát
hagyok ott, hogyha eljön a napja
és a lélek is kabátban jár,
majd a csillagok alá lefekszel,
piros falevelek álma leszáll:
Visszatérnek még az õzek,
futnak át a halálon,
visszatérnek még az õzek,
át az alvó világon.
