Gollam:
Most csendben fekszik az álnok Zsákos,
Fullánk kardja az övben rejtve vár.
Szegény árva fejünk most elviszi őket,
A Toronyhoz, a halott mocsáron át.
Sompolyogtunk, settenkedtünk, és éhesek vagyunk!
Jaj, szegény kis Gollam, így hova jutunk?
Hideg ujjak szorítják rossz gazda torkát…
És újra miénk lesz, miénk lesz a Drágaszág!
A lelkiismeret:
Utunk nem tart örökké, és Gollam jó.
Egyszer, mint minden hobbit… ó, halihó!
Mezőn szalad, kék ég alatt, egyszer talán,
Az eljövendő új nap hajnalán!
Gollam:
Szméagol!
De nem teheti, hisz ígéret köti,
De a Banya! Ó, a Banya majd megsegít.
És a barlang mélyén majd holtan fekszik,
A rút hobbitot eltemetik, falujában elfelejtik…
Gollam:
De csak csendben, tervünk legyen rejtve!
Sompolygásunk véget ér.
De csak halkan, s következő hajnal,
Ó! jutalom jár mindenért.
