Mélykék erdo"ben rejto"zve vár,
Mesélj. Hát milyen a halál?
A halál csendesen lépve érkezik,
Jeges telében minden elveszik.
Az elso" telén csak belédkóstol,
Megjelöl, s benned bóbiskol,
Éjjelente visszatér,álmodat vigyázza.
Mondd fiam, vársz már a halálra?
A második telén árnyékká változik,
Beborít téged, beléd szökik.
Kínzó gondolat, fájó társ lesz.
Mondd fiam, halálod már féled?
Harmadik tele már egészen sötét.
A halál lassan az elmédbe lép.
Beteg leszel, s rettegni fogsz to"le.
Mondd fiam, hát már félsz-e?
Negyedik telén rádköszön, üdvözöl,
De arcát még mindig nem fedi föl.
Eléd lép, s veled kezet fog.
Mondd fiam, várod még halálod?
Az ötödik telén veled jár már,
Elkísér, mint eso"t a sár.
Csontodon érzed fagyos kezét,
Mondd fiam, hát várod-e még?
A hatodik tél a sebek tele,
Ekkor találkozol valóban vele.
Szívedben érzed fagyos kezét,
Mondd fiam, hát féled-e még?
A hetedik telén görcseid lesznek,
A rettegést teto"zi végleg a tested,
Homályba látod már a vén világot,
Mondd fiam, hát biztosan ezt várod?
Nyolcadik tele az elmúlás hava,
Vak leszel, süket és béna.
De lelkedben az emlékeket,
Tudod fiam, csak azt hagyja meg.
Kilencedik telén vihart kelt benned,
Jeget zúdít s havat teremt.
Hát sosem öl meg, Látod-e már?
Fiam, maga az élet a halál.
Kilenc tele a ködnek,
Kerüli el mindig a tizediket.
Metszo" szélben az összeset
Folyton éled, ez az életed.
