Van egy perc, mikor megérzem
Az én-tudat súlyát
Akaratom gyengeségét
Ha önmagával szemben áll
Néha az érzés felébred
S nem várom a folytatást
Kiszállni - odébbállni
Nem hajt más - nem hajt más
És mégis, mikor magamba nézek
Semmi mást nem érzek másképp
Megannyi vágy, ígéret
Hege fel-felszakad, s fáj még
Olyan egyedül érzem magam e térben,
Mint gyermek a növekvõ sötétben
Eltévedtem és félek
Ez az álom az ébredéssel sem ér véget
Évek óta ugyanazt élem
Új köreim fóbiák
Nincs már, ami megkívánna
Teszem, mit más jónak lát
Azt mondták, hogy ez is az élet
Ez a látszat-boldogság
Van mivel idõt elütni
Bolond az, ki többet vár
És mégis, mikor magamba nézek
Már semmi mást nem kérek
Csak nehogy jövõt lássak
Kérdésre választ találjak
Jobb nem tudni, mikor lesz vége
Mint gondolva, mindig a végre
Ha már színként egy marad meg
Mikor eljön és elér
